Koppány-Völgye egyéni horgászverseny

Kedves Horgászok!

2020.08.08-án szombaton került megrendezésre a Koppány-Völgye egyéni horgászverseny a Nágocsi Horgásztavon, ahol 45 horgász küzdhetett a dobogós helyekért.

7.00-kor kezdődő sorsoláson Keszthelyi Tamás a Grande Horgász és Ajándék Üzlet tulajdonosa és a verseny fő szponzora húzta a versenyzők neveit a vödörből, akik ebben a sorrendben húzhatták ki az aznapi horgász helyüket a kijelölt 47-ből. Ezt követően mindenki elfoglalhatta a horgász állását és megkezdhette az előkészületeket a rajtig.

A verseny elején jó néhány horgásznak sikerült rögtön egy-egy pontyot, vagy amurt a szákba terelnie, köztük néhány ígéretesnek tűnő súlyú egyedet is, ezzel reményt gyűjtve, valamint felcsigázva a többi horgásztársat a folyamatos aktív horgászatra. Nem telt el sok idő, hamar híre ment, hogy a versenyen indult legfiatalabb pecásnak Nyúl Barnabásnak is sikerült fognia egy méretes pontyot, melynek súlya 6,87 kg volt.

Ahogy teltek az órák a megmérettetésből úgy vált egyre forróbbá a levegő is, nagyon meleg nyári napunk volt, bőven 30 C feletti hőmérséklettel és sajnos a halak kapókedvén is érződött már ennek a hatása. A verseny alatt a halak mielőbbi, kíméletes mérlegelése és visszaengedése végett folyamatosan járták a horgászhelyeket a mérlegelők, név szerint Sámoly Csaba, Zrinyi Norbert, Weisz Ákos, Molnár Patrik. Munkájuk rendkívül fontos volt a verseny gondtalan lebonyolítása érdekében és ők nagyon profin helytálltak, mérték és fotózták a halakat, hogy mi most gyönyörködhessünk a Nágocsi Horgásztóban fellelhető csudaszép uszonyosokban.

Délután 3 óra után érkezett a hír egy újabb szép pontyfogásról, egy 7,54 kg súlyú példányt sikerült partra segítenie Géczi Tibor horgásztársunknak. A gondosan előkészített és hűtve tartott jégbombáival érte el ezt a bombasikert, mellyel átvette a vezetést a verseny legnagyobb hala kategóriában, amit végül a dudaszóig nem is sikerült másnak megdöntenie.

A tikkasztóan meleg, ámbár végig izgalmas verseny néhány fontosabb eredményét itt foglaljuk össze, a további részletek pedig a gombokra kattintva érhetők el:

 
A reggel 8.00-tól, este 18:00-ig tartó verseny összfogása 169,8 kg lett, a kifogott halak száma pedig: 142 db.
 
DOBOGÓS HELYEZETTEK:

1. HELY: Torma István ( 25,685 kg )
 
2. HELY: Géczi Tibor ( 22,825 kg )
 
3. HELY: Vörös Attila ( 12,525 kg )

LEGNAGYOBB HAL: Géczi Tibor ( 7,54 kg – Ponty )
 
Az eredményhirdetést követően a horgászok és minden más résztvevő számára lehetőség volt egy-egy tányér, finom csülkös pincepörkölt elfogyasztására a tóparton. A remek és ízletes vacsorát idén is a környék legjobb rendezvényszakácsa Steinbacher Róbert készítette itt helyben, akinek segítségére voltak többek között Riez Gábor, Csala Tünde, Petracsek Katalin, Weisz Ákos. A sörpadok és egyéb eszközök szállítását pedig Csik Dávid horgásztársunk látta el traktorral, amiért rendkívül hálásak vagyunk.

A parton eltöltött jó hangulatú vacsora közben a horgászok meg tudták osztani egymás között a tapasztalataikat, praktikáikat. Többen pedig már most tervezgették a következő versenyüket, hiszen ez valóban egy nagyszerű sport, remek kihívást jelentő kikapcsolódás, valamint mert egészen egyszerűen horgászni jó! 🙂 Bízom benne, hogy idén is mindenki jól érezte magát ezen a versenyen, örülök hogy itt voltatok, hogy együtt horgászhattunk és remélem még viszont látjuk egymást valamely víz partján.

Köszönöm szépen mindenkinek a részvételét, a közreműködőknek a segítségét.
 
Külön köszönet a versenyt támogatóknak, hiszen nekik köszönhető a kedvezményes nevezési díj, a magasabb színvonalú esemény, valamint a remek díjazás:
 
– Miklósi Cselekvő Közösség / Völgy Hangja Fejlesztési Társaság Közhasznú Egyesület /
– Nágocsi Horgász Egyesület
– Györfi Richárd
– Szijártó János
 
Üdvözlettel,

Albrecht Csaba (szervező)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *